A Busójárás legendája:

A legelterjedtebb magyarázat szerint a farsangolásnak a téltemetés, a télűzés volt a célja. Az emberek ilyenkor azért bújnak ijesztő ruhákba, mert azt várják, hogy a tél megijed tőlük, és elszalad. Az ünneplés végén nyilvánosan elégetik a tél halálát szimbolizáló szalmabábut is. A jelmezbe öltözött emberek ezen kívül "bao-bao" kiáltással és kürtszóval, kolompokkal járják végig a házakat, udvarokat és az állatokat, majd hamut szórnak szét a portákon. Ettől a szertartástól azt remélik, hogy a gazdák portáit a jövőben elkerülik a gonosz, ártó szellemek. A busójárás további szokása, hogy a jelmezesek az utcán járva meghuzigálják az arra járó nők haját, hogy az minél hosszabbra nőjön. Az ünnepség fénypontja az, hogy a főtéren a férfiak viaskodni kezdenek egymás között, ami régen a férfivá avatás jelképe volt.

A másik elterjedt magyarázat, monda szerint a régi mohácsiak is a szigeten gyűltek össze egykor. A mohácsi csatát követően a török egyre nagyobb területen telepedett le. Egy idő múlva már a gyermekeket is elrabolták. A fiúkból janicsárokat, a lányokból háremhölgyeket neveltek. Egyre többen kényszerültek búvóhelyet keresni a Mohácsi-sziget mocsaras, nádas vidékén. A török még nappal is félt erre a területre bemerészkedni. A menekültek egyre bátrabban kezdtek viselkedni. Már nappal is mutatkoztak, esténként tüzet rakva beszélgettek. Ahogy haladt az idő, egyszer csak az esti, tűz melletti beszélgetés alkalmával megjelent egy igen öreg sokac ember. Így szólott hozzájuk: "Ne keseredjetek el! Mindnyájatok élete meg fog változni. Vissza fogtok térni házaitokba, szeretteitekhez. Ti fogjátok kiűzni a kontyosokat! Jelet fogok küldeni számotokra, mikor elérkezett az idő. Készüljetek fel a harcra: készítsetek különféle fegyvereket fából, faragjatok magatoknak fűzfából rémisztő álarcokat, álljatok harcra készen mindenkor! A jel egy viharos éjszakán érkezik majd mindannyiótoknak: aranyos ruhába öltözött vitéz képében, rémisztő álorcában." Ezzel ahogy jött, úgy el is tűnt a vénséges vén apóka. Az emberek nem győztek csodálkozni, mi is történt... Másnap nekifogtak a készülődésnek. Fegyvereket, álarcot, öltözéket készítettek, és vártak. Vártak évek hosszú során keresztül. Már rég a sziget fáinak tövében pihentek azok, akik még látták a tűz mellett az aggastyánt, amikor egy rettenetes vihar alkalmával, úgy éjfél felé ott termett az aranyos ruhás, délceg lovas. Némán intett: utánam! Erre mindenki felkerekedett. A törökök a vihar alatt behúzódtak a mohácsi házakba. Már mindenki nyugodtan pihent, mikor éktelen ropogásra, zajra riadtak. Ahogy kitekintettek az ablakon, ördögi pofájú szörnyeket pillantottak meg. Fejvesztve menekültek el Mohácsról az oszmánok.
A sziget felől ma is ugyanúgy csónakokon érkeznek a rémisztő mohácsi ördögök, mint - a monda szerint - egykoron.

Forrás: http://www.busójárás.hu/

Dél körül érkeztünk a Duna parti kisvárosba. Buszunkat hátra kellett hagyjuk, az egész belváros ilyenkor le van zárva, gyalogszerrel tettük meg a hátralévő néhány száz métert. Már messziről hallatszott a mi fülünknek furcsa, délszláv hangzású népzene, mely élénk ritmusvilágával és hangszerezésével kellemes hátteret festett a ránktörő illatoknak, melyek a különböző sütödékből és kifőzdékből, tea és borforraló üstökből lengedezett felénk. Komoly támadás volt ez az érzékszerveink ellen... sokan közülünk megadta magát és vásárolt magának valami finomságot a különböző nemzetek ínyencségei közül. A hidegre való tekintettel én elsőre a forralt bort választottam, mely kellemesen zsongított és erős kedvet csinált bennem a vadászathoz. Elő is kaptam fegyverem, a fényképezőgépem és folyamatosan kattogtattam. Ekkor még a busók csak itt-ott bukkantak fel, a tömeg is csak a sütödék körül tolongott, így könnyebb volt őket rávenni egy közös fotózásra.

A legszembetűnőbb erénye a rendezvénynek, a hihetetlen profi szervezés, ahogyan tájékoztatták és ellátták a több tízezres tömeget, és ahogyan minden esemény óramű pontossággal menetrend szerint történt. Méltán vált a Busójárás a kultúrális világörökség részévé és nem titkolt célja, hogy konkurenciája legyen a Velencei karneválnak.

Régen a busók szokás szerint csónakon eveztek át a Dunán, ma ezt a komppal történt a jégzajlás miatt. A marcona álarcos szörnyek lezúdultak a rámpán az őket váró tömegbe s bár ijesztőek, mégsem bántottak senkit, de így is megtörtént, hogy egy-egy kisgyerek apuka nyakában sírvafakadt. Vagy talán mégis, a lányokra a busók veszélyesek. Kiragadnak a tömegből egy-egy szépséget, ketten-hárman közrekapják és elkezdenek ugrálni vele, egyfajta busótáncot lejtve. Eközben éktelen hangon szólnak a kereplők és a kolompok. A kereplők a busók és a nézők lezében egyaránt tekeregnek, méretük a tízcentistől a másfél méteresig lehet, míg a kolompok és lopótökök a busók derekára van kötve. Ezekkel a tárgyakkal, erotikus csípőrázással óriási hangzavart tudnak kelteni.

A maszkosok a város egy eldugodtabb terén gyülekeztek és elindultak végig a település utcáin felvonulva. Mohácson és a környező falvakban illetve a horvátországi magyar részeken több busó klub is működik, ezért  a létszámuk ma már az ezer főt is eléri, azaz ennyi beöltözött busó ijesztgeti a telet. Minden busóklub saját kocsival, szekérrel, traktorral, babakocsival vagy taligával, csónakkal, vagy éppen teknővel vonul, ki-ki a csapatuk neve szerint. A maszkok közt nincs egyforma, a busóknak presztízs, hogy saját maguk készítsék el az álarcukat.

A jégzajlás miatt az idén szerencsére nem maradt el a koporsó vízrebocsájtása, pedig előtte két nappal még hajózási tilalom volt, tehát bizonyítva látom a busók télűzésének sikerességét. Talán két héttel korábban kellett volna kezdjenek, akkor elmaradt volna a mínusz húsz is.

Alig távolodott el a koporsó a komptól, mi visszafelé a főtérre vettük újra az irányt, nemsokára kezdődött a máglyagyújtás és annak tetején a szalmabábu elégetése. Csak kutyafuttában kaptunk be egy-egy szalonnás-hagymás-tejfeles kenyérlángost a forraltborunkhoz. Szerencsére épp időben érkeztünk a leglátványosabb esemény kibontakozásához

.

Este a buszhoz már csak vonszoltuk magunkat, fáradtan tespedtünk el az üllésekben és mit sem törődtünk azzal, hogy az ország többi részén esett az eső, hisz miránk a télűző busók és a velük szövettséget kötött égiek vigyáztak.

Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!