Április
Nézem a tavaszi természet küzdőterét,
Ahol olvadó hó alól nagy kegyesen
Piciny ibolya dugja ki fejét.
„Valóban tavasz ez itt? Nem tévedtem?”
Bolondos április bújt a tölgyfák alá be:
Hólepel hegyen, völgyön, fákon s virágon.
De a jótékony tavasz meleg lehelete
Úrrá lett a tél királyán a dúló fagyon.
Immár újból csalogány énekel vidáman,
Ibolya, s gólyahír dugja ki porzóját,
A rókák, a nyulak s a madarak boldogok,
Éneklik az új élet, a bőség himnuszát.
1986. 04. 18.
Fecskék
Ismeretlen szerző
Dédi meséje
Eresz alatt fecskefészek, nemrég lettek vele készek.
Ez is hordta, az is szedte, két kis fecske építette.
Néha fáradtan megálltak, közepén a nagy munkának,
Majd az égre tekintettek, újra mentek, újra jöttek.
Gyorsan futottak a napok. Nini! Vannak változások!
De víg az én fecskepárom, fészkükbe van pici három.
Tojásból, ahogy kikeltek, nagy öröm volt a szülőknek,
Fecskeanya melengette, fecskeapa etetgette,
Míg egy jutott a szülőknek, öt-hat is a kicsikéknek.
„Jaj, fiaim, kicsikéim, tollasodó csemetéim,
De szomorú az anyátok, nem ügyelhet mindig rátok.
Szárnyatok is erősödik, kiszállhattok innen mindig.
Maradjatok mindig nyugton, szép a világ, jobb az otthon.
A világban bajok, vészek, védelem a honi fészek.
Hallgassatok anya szóra, nem kér másra, csak a jóra.”
Két kisfecske megfogadta, a harmadik fontolgatta.
„Szép a világ, nézzük hát meg!” „Gyenge a szárny, ne próbáld meg!”
Kiáll a fészek szélére, megijed a két testvére.
„Jaj, mit akarsz? Ne ijessz ránk! Mit mondott az édesanyánk?”
Még ki sem mondták egészen, máris repülésre készen,
Egyet ugrik, kettőt libben, mint a nyíl, tovaröppen.
Kis madárka azt sem tudja, merre van a fészek útja,
Merre menjen vissza, pedig már a kis szárny nehezedik.
Nehezedik, lankadozik, viszi még bár, de csak alig.
Kipihenni a madárka leül egy kis száraz ágra.
Megnyugodna, kipihenné, ha lehetne, ha engedné,
De héja jön visítva, a levegőt áthasítva.
Jaj, megijed a kisfecske, nagyot dobban a szívecske.
„Anyám, anyám, édesanyám, borítsd védő szárnyadat rám!”
De az anya odahaza sírva sírja, hol a fia.
Anya nem jön, aki védje, jön a héja, aki tépje.
Rögtön itt lesz, lecsap mostmár. Siess! Siess fecskemadár!
Végerejét összeszedi, újra a levegőt szeli,
De a héja űzi, hajtja. Jaj, ki könyörül meg rajta!
Lenn a földön tüskebokor, egész sűrű bozótos sor,
Csak ez az egy a menedéke, a repülésnek úgy is vége.
Odahullik, odarejlik, sűrű ágak ott elrejtik.
A nagy héja oda nem jut, utat törni oda nem tud,
Mérgesen kering fölötte, jobbra, balra körülötte.
Gyilkos szemét rámereszti, nem bocsátja, nem ereszti.
„Anyám, anyám, édesanyám, jaj de másképp néztél te rám,
Szánd meg árva kicsinyedet, vigyél el haza engemet.”
Ott vergődik, ott gyötrődik, fehér melle megvérződik,
Keble piheg, szíve dobog. „Anyám, anyám, jaj, meghalok.”
Apa, anya reggel, este, szerteszállnak őt keresve.
Visszatérnek, elindulnak, fiuk után búsulnak.
Kis fészektől nagyon messze, sűrűségtől elfedezve,
Töviságy a koporsója, felhő meg a siratója,
Fa lehulló ki levele lesz neki a szemfedele.
Port seper a nyári szellő, kis cserje a bús temető.
Sár
Ó égzengés! Mennyei zene!
Üvöltő szél a szimfónia,
Eső veri a ritmusát,
Ez születésem pillanata.
Hull az eső, szakad és zuhog,
Vastagodom, hízok, dagadok.
Néha szürke vagyok, vagy sárga,
Vagy fekete, mint a szurok.
Most vagyok erőm teljében,
Magamba szívom a sok vizet,
Csirizként ragadok, cuppogok,
Megragadok lábat, kereket.
Ragaszkodva rátok simulok,
Mennyire szeretlek titeket!
Kérlek, ne gyűlöljetek engem,
Nálam ilyen a szeretet!
De jaj! Jön az ellenségem:
Szikrázó, forró napsütés,
Perzselő, kavargó szellő.
Hátamon szakad egy repedés.
Öreg lettem, ráncosodom,
Keményedem, s meghalok,
Kiszáradok, repedezek,
S immár újra por vagyok.
2002-11-23
Szergej
Egy dízelmozdony
Emlékére.
Dízel gép-szörny, szovjet csoda,
Szergej a síneket falja.
Küklopsz-szemű vörös ördög,
Alatta morcos szemöldök,
Kicsike szája csókra áll,
Szoknyája szürke szakáll.
Két ököl az ütközője,
Elálló füle tükörje.
Váltók nyögnek, ropognak,
A száztonnás súly alatt.
A vasút dicső vitéze
Üvöltve lendül előre.
Mögötte kétezer tonna
Húzza, cibálja őt vissza.
Mit neki hó, mit neki jég,
Nem bántja nap, csillagos ég.
Dübörgő vad moraja,
Sínek, kerekek sikolya
Tépi szét a puszta csendjét,
Büszkén hirdeti erejét.
2002-11-28